Epilepszia és a sport

Komoly tanulmányok támasztják alá, hogy a rendszeres fizikai aktivitás sokaknál csökkenti a rohamok előfordulási gyakoriságát, javítja a keringési és légzési rendszer állapotát, és a betegek önbecsülését, hangulatát is javítja.

Egyes tanulmányok úgy találták, hogy a rendszeresen sportoló epilepsziás betegek felének soha nem lépett fel rohama a fizikai aktivitás ideje alatt és csak 2 %-nak jelentkezett rohama közvetlenül a fizikai aktivitáshoz köthetően. Régebben inkább azt emeltük ki, hogy az érintett mitől tartózkodjon. Napjainkban inkább arra érdemes a betegek, ill. szüleik figyelmét felhívni, hogy melyek azok s sporttevékenységek, amelyeket kifejezetten ajánlunk.

A fenti tények ellenére kizárólag a maximális biztonságra törekvés miatt még mindig nagyon sok családorvos javasol jelentős megszorításokat a fizikai aktivitás terén epilepsziás betegei részére. Mind az epilepsziás gyermekek szüleinek, mind a felnőtt epilepsziás betegeknek azt javasoljuk, hogy a kérdést gondozó epileptológus szakorvosukkal tekintsék át. A döntést ugyanis ebben a kérdésben személyre szabottan kell meghozni. Más elbírálás alá esik a tömegsportban való részvétel és más alá a versenysportokban szereplés. A döntés meghozatalakor sok szempontot kell figyelembe venni. Induló epilepszia betegség esetén, megkezdett gyógyszeres kezelés felépítésekor, bizonyos sportok kapcsán 1-2 hónapos várakozást javasolunk. Már felépült gyógyszeres kezelés mellett meghatározó a még fennálló rohamok sűrűsége, azok típusa (társulnak- e tudati bevontsággal, elvesztődik–e alattuk a motoros kontroll, van-e a betegnek előérzete). Meghatározó az is, hogy van-e olyan tényező, amely rohamot provokál a betegnél és nem elhanyagolható szempont az sem, hogy melyik napszakhoz köthetően lépnek fel a rosszullétek. Ezt követően mérlegelni kell a sporttal járó esetleges veszélyeket is. A legtöbb sport esetében a veszély elhanyagolhatón kicsi, de sok esetben fontosnak tartjuk, hogy az aktivitást a beteg ne egyedül végezze és az őt kísérő tudjon a betegségéről. A sporttevékenység kapcsán az ajánlott védő felszerelések használatát fontosnak tartjuk.

Az iskolai tömegsportban való részvételt maximálisan támogatjuk. Az iskolai úszásoktatáson való aktív részvételt csak az esetben támogatjuk, ha a szülő az edzésen jelen tud lenni. Egyébként ismerve a rendszert úgy látjuk, hogy nem tudnak kiemelt figyelmet szentelni a gyermeknek. Viszont az úszás elsajátítását fontosnak tartjuk. Arra buzdítjuk a szülőket, hogy délutáni foglalkozás keretében kísérjék el gyermeküket az edzésre, beszéljenek az edzővel a gyermek betegségéről. Használjanak a gyermekek élénk színű úszósapkát, ússzanak a külső sávban és a szülő az edzés egész ideje alatt tartózkodjon a medence térben és figyelje gyermekét. Amennyiben igény mutatkozik rá, erről írásos tájékoztatót is kiállít a gondozó orvos. Felnőtt úszni tudó, jól beállított epilepsziás betegeknek pedig azt javasoljuk, hogy olyan felnőtt társaságában menjenek úszni, aki kísérni tudja őket és szükség esetén a mentésben is tud segíteni.

Érdekes, de tény, hogy az otthoni fürdőkádban sokkal több baleset történik az epilepsziás betegek körében, mint az uszodában. A szabadban végzett úszás egy sokkal nehezebb terület. Ilyen körülmények között kísérővel, part mellett, tiszta nem hullámzó vízben való úszás támogatható a jól beállított betegek körében. A gyakoribb rohammal küzdőknek ez esetben mentőmellény viselését ajánljuk a kíséret mellett. A vízilabdázás elbírálása teljesen egyéni, itt még több szempontot kell figyelembe vennünk. Evezéskor a mentőmellény használatát elengedhetetlen tartjuk. A búvárkodást veszélyesnek ítéljük, nem támogatjuk.

A kerékpár elengedhetetlen kísérője a gyermeklétnek. Bukósisakban, parkokban, játszótereken, autómentes vagy védett övezetben még a gyakran rohamozó kisgyermekek kerékpározását is támogatjuk. Felnőtt jól beállított betegek esetében is szorgalmazzuk a bukósisak használatát és a kerékpárutak igénybevételét. A nagy forgalmú közúton valói kerékpározást nem javasoljuk.

Mi a helyzet a küzdő sportokkal? A direkt kontaktussal nem járó (u.n. no contact) küzdő sportok semmilyen veszélyt nem jelentenek a betegekre. A direkt kontaktussal járó küzdő sportok elsajátításának első pár évében a gyermekeket nem éri ütés a fejükön, így ezek is űzhetők. A bokszolást viszont egyáltalán nem ajánljuk.

A korcsolyázást, gyorskorcsolyázást bukósisakban javasoljuk, a hokikorcsolyázást sem tiltjuk. A sífutást támogatjuk. A síelésnél jól beállított betegeknek is javasoljuk a védőfelszerelés viselését és a síliftek használatakor a húzós liftek vagy a zárható kabinok, vagy zárható ülő liftek használatát javasoljuk. Epilepsziás gyermekeket 14 éves korukig javasolt, hogy a szülők kísérjenek a liftben és ülő liftek esetén a liftben való megfelelő pozicionálásuk is fontos (a betegek lába közé kerüljön egy fém elválasztó, esetleges roham felléptekor ez véd a kiesés ellen). Felnőtt betegek is csak kísérővel síeljenek!

Gyakori kérdésként felmerül az is, hogy lovagolhat-e az epilepsziás gyermek vagy felnőtt. Védőfelszerelésben, edző jelenlétében erre is pozitív választ szoktunk adni, de a szabadban való egyedüli lovaglást veszélyesnek tartjuk.

Külön szót kell ejteni a magasban végzett sporttevékenységekről is. Ezek még jól kontrollált betegeknél is jelentős veszélyt rejtenek magukban. Ezért a szertornát nem támogatjuk. Ugyanez vonatkozik a hegymászásra, a sziklamászásra, ejtő és siklóernyőzésre, sárkányrepülésre is.

Dr. Rosdy Beáta  gyermekneurológus