A Budapest-Bethel Epilepszia Centrum Alapítványt (BBEC) 1997-ben alapították azzal a céllal, hogy elősegítse az epilepszia korszerű kezelését és az epilepsziás betegek társadalmi elfogadottságát.
A BBEC tevékenysége országos hatókörű, és két fő területen kívánja az epilepszia-ellátás komprehenzív irányú fejlesztését szolgálni. A kutatói programok, az epilepszia-sebészet fejlesztése és az első roham-ambulancia létrehozása révén az alapítvány az epilepszia korszerű kezelési gyakorlatának megvalósítására törekszik; emellett célkitűzése a betegek társadalmi elfogadottságának elősegítése, ezen belül kiemelten a betegek rehabilitációja, valamint a társadalmi reintegráció módszertanának kidolgozása és végzése.
Az alapítvány tevékenysége a holisztikus szemlélet szerint az egész embert célozza, munkájának fókuszában az életminőség áll, testi, lelki és szellemi vonatkozásban egyaránt. A prevenció, az egészség és a megmaradt egészségrészek megőrzésének elősegítése alapvetően fontos.
A prevenció és az egészségmegőrzés előtérbe kerülését fejezi ki a 2007-ben történt névváltozás: Budapest-Bethel Egészség Centrum Alapítvány
Az alapítvány céljainak elérését az Európai Unió és hazai pályáztatók által támogatott oktatási, képzési, foglalkoztatási és rehabilitációs pályázatok segítik elő.
Az 1999-ben közhasznú minősítést kapott alapítvány egyik alapító tagja a németországi Bethel Epilepszia Centrum, mely szakmai tanulmányutak biztosításával és közös pályázati tevékenységgel segíti az epileptológiai ellátás szakmai szintjének növekedését. A BBEC Alapítvány emellett közös kutatói és felvilágosító munkát végez a Bethesda Gyermekkórház Epilepszia részlegével.
A BBEC az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) Epilepszia Centrumával együtt működtette a Valentin Ház rehabilitációs központot. Az OPNI 2007-es megszűnésével a Valentin Ház is megszűnt, az alapítvány a Mozgássérültek Állami Intézetében lévő irodában folytatja a munkát, rehabilitációs tevékenységre jelenleg nincs lehetőség.
A szervezet hosszú távú célja a Valentin Ház utódaként egy Életminőség Központ kialakítása, epilepsziával élők és olyan más tartós betegségben szenvedő érintettek számára, akik magas kockázatúak stressz-zavarok és depresszió szempontjából.
Az Életminőség Központ megvalósulása esetén sok száz ember önállóságát, teljesebb értékű életét segítené elő. Létrehozásához komoly anyagi támogatásra, társadalmi összefogásra lenne szükség.
Az alapítványnak szánt anyagi támogatásokat a következő számlaszámon lehet megtenni:
Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 10201006 – 50089941
Az szja 1%-ának felajánlásához szükséges adószám: 18160738-1-42
Elérhetőségek, adatok:
Budapest-Bethel Epilepszia Centrum Alapítvány
Cím: 1146 Budapest Bethesda u. 3-5.
Telefon: 06-30-2101-306
Honlap: www.bbec.hu
E-mail: bbec@bbec.hu